A kulisszák mögött, avagy hogy jött létre a Megmutatom, ki vagy szolgáltatás

Ekkor:

Ez a szolgáltatás nem a most trendi stylist szolgáltatások mintájára épült fel.  Nem is az volt a kiváltó oka, hogy átváltoztasson embereket, egy röpke időre. Maga, ami ezt az egész szolgáltatást elindította, sokkal mélyebb eredetű, melyről most őszintén szeretnék beszélni nektek.

A célom az, hogy egy valódi tudást adjak át azoknak, akik szeretnék megtalálni a valóban hozzájuk illő stílust, ruházatot. Mert a ruha nem csak öltöztet, hanem önbizalmat is ad. Manapság a nők 80%-a küzd önértékelési problémával. Ezáltal nincs megfelelő önképük és önbizalmuk se. Ezzel majdnem minden nap kell szembesülnöm, amikor látom ügyfeleimet, ahogy a ruhapróba során a tükör előtt méregetik magukat. Ez az érzés folyamatosan ott volt bennem: „Hogy tudnék támogatást adni számukra?” Túl a próbák során nyújtott támogatáson, és azon az élményen, amit az elkészült ruha viselésével okoztam ügyfeleimnek, éreztem, hogy több mindenre van szükség, ez nem elég. Nem tudtam mi az, amivel támogathatom őket, mindaddig, amíg egy hozzám rendkívül közel álló családtagom esetében nem történt meg egy tragikus esemény.

Szeretett nagynénémnek, akit csodálok a benne lévő értékei és még 1000 és 1 dolog miatt, szembe kellett néznie egy betegséggel, a rákkal. Mint tudjuk, e betegség gyógyításához, olyan átmeneti vagy végleges beavatkozások kellenek, melyek akár teljesen megváltoztathatják a saját magunkról alkotott képet és akár örökös nyomokat is hagyhatnak, mind külső, mind belső valónkban. Ekkor éreztem meg igazán, hogy mindaz a tudás és képesség, melyekkel felvérteztem magam életem során, hogyan lehet mások számára igazán hasznos. Túl a küzdelmeken, ma már sikeres és sugárzó Nőként éli ismét életét, de rengetegszer beszélgetünk az akkori és azóta átélt élményeiről, melyet nyíltan szeretne megosztani, akivel csak lehet, hogy reményt és támogatást tudjon adni átalakulásának történetével.

Egy kedves barátommal folytatott őszinte beszélgetésén keresztül megismerhetitek átváltozásának csodálatos történetét is, és tán még jobban megismerhettek ezen keresztül engem is, illetve a motivációt, ami hajt nap, mint nap.


……..

Most hogy érzed magad?

            Jól vagyok. Jól vagyok lelkileg. Örülök.

Milyen volt a múltkori fotózás? Láttam, ahogy megnyíltál, mit jelentett ez neked?

            Megismertem Önmagamat, láttam valóságában magam a hibákkal együtt. Az arcomat, a testemet, amiket kevésbé szeretek. Reálisan látom magam. A jó oldalát a dolgoknak. Most már kinőtt a hajam, nincsenek már ilyen problémák. De elfogadtam magam teljesen, jó volt nagyon. Izgultam, de jó volt, el tudtam engedni magam.

Téged zavart, hogy fotóznak?

            Zavart is meg nem is. Jól esett, hogy figyelnek rám. Illetve gyorsan el tudtam magam engedni.

Régebben bevállaltál volna egy ilyet?

            Nem hiszem, mert olyan nő voltam, hogy nem szerettem, ha figyelnek. Jól esett, ha észrevettek, de szerettem elvegyülni, nem szerettem kirívó lenni. De ha valaki tetszett, akkor mindent bevetettem, hogy az az egy észre vegyen. De most inkább az volt a fontos, hogy magamat jobban megismerjem.  Tudod, milyen szituációban vagyok és most egyre inkább a lelkemet teszem helyre. Hálás vagyok, hogy a jó Isten olyan embereket hoz körém, akiktől tanulok.

Régebben mennyire tudtál önmagaddal foglalkozni?

            A család jobban érdekelt, illetve a másik is. Kell, hogy figyeljek magamra, tanulnom kell. Régebben mindig az érdekelt, hogy a másiknak legyen jó. Fontosabb volt a másik, meg a gondoskodás. Elnyomtam magam.

Régebben említetted, hogy rendkívüli élethelyzetekben voltál benne. Ezek az események milyen felismeréseket hoztak számodra?

            Az a legerőteljesebb, hogy az ember mindig mindent egyedül csinál. Hiába van társad, családod, gyermeked, egyedül kell végig vinned. Hiába vannak támogatók, az utakat egyedül kell járni.

Meg tudod nevezni magadban, mi volt a totál mélypont?

            Amikor apum rákos lett és minden nap mentem hozzá munka után. Még jobban meg tudtam ismerni, jók voltak ezek az intim pillanatok. Aztán, mikor beteg lettem, nem úgy támogatott a férjem, ahogy szerettem volna. Nem volt könnyű. Mikor tényleg eljut odáig az ember, hogy semmit nem veszthet, amikor így a párkapcsolatom romokban hevert, nem volt könnyű. Csak az Isten és én voltam. Csak ketten maradtunk. De ez egy pillanat volt. Nagyon sokan mellém álltak. Ha a férjem nem is, de jó volt látni, hogy mégsem vagyok egyedül. De ez csak egy pillanat volt. Akkor tudtam meg, hogy tényleg nem vagyok egyedül.

Te régebben mennyire és hogy élted nőiségedet? Meg tudtad élni?

Nem igazán éltem meg, majdnem hogy sehogy. Mert én tényleg olyan ember vagyok, akinek el kell mondani, hogy te tényleg fontos vagy, vagy hogy jól nézel ki. De ilyet nem kaptam. Ebben nem volt támaszom a férjem. Amikor így elmentünk társaságba, ott lepődtem meg igazán, amikor felkértek táncolni és amiket mondtak a tánc közben, vagy egyébként, amikor csak úgy beszélgettünk. Igen, kaptam visszajelzést férfiaktól. De amikor most visszanéztem a fotókat, nem tudtam elfogadni önmagam. Most néztünk vissza egy videót, ami 12 évvel ezelőtti. Most már azt kérdeztem magamtól, mit akartam én? Hogyhogy nem tudtam elfogadni önmagam? Miért nem örültem, azokban a pillanatokban? És ez az, amire rájöttem, ami tényleg nagyon-nagyon fontos. Az önelfogadás.

Amikor mélyponton kaptál támogatókat a szeretteid köréből, akikre valóban tudtál támaszkodni is… Anett ugye a rokonod, nem mondhatom, hogy teljesen külső személy. Ő ebben az időszakban, hogy tudott melletted állni, miben tudott segíteni?

            Anett egy csodálatos lány, mindig teli van pozitív dolgokkal, mindig közel álltunk egymáshoz. Mindig nagyon szerettem őt, de az ő kisugárzása, nagyon pozitív. Nagyon reálisan lát dolgokat, és mindig a pozitív dolgokat veszi észre másban, azokra fókuszál, azokat erősíti. Amikor találkoztunk, mindig megdicsért, vagy volt pár jó szava hozzám. Az nagyon fontos volt, hogy mindig figyelt rám. Ő egy olyan ember, akiben mindig megragad valami a másikból és ezt azonnal ki is fejezi, nem rejti véka alá. Sokan hiába látnak valami pozitívat a másikban, nem adják ki. De ő nem. Ő mindig mindenkiből felhozza ezt a felszínre és tudatosítja az illetőt is vele.

Volt-e valami, konkrét esemény, ami tényleg megfogott, amire azt mondod, hogy fúúú ez tényleg sokat dobott rajtad.

            Anett a hivatásából adódóan, mivel szabó, amúgy is figyeli és támogatja az embereket. Tudom, hogy ahogy hozzám áll, úgy áll az összes ügyfeléhez. A betegség után, amikor kopasz lettem és teljesen elveszítettem a nőiességemet, emlékszem, itt ültünk a galériában és kaptam egy csomó ruhát és kértem őt, hogy segítsen, nem tudtam mit kezdeni velük. Anett pillanat alatt átvarázsolta a helyet és egy kifutón éreztem magam egy divatbemutató kellős közepén. Mutatta mit mivel és hogyan húzzak fel és olyan örömet okozott, annyi mindent adott. Nem csak bíztatást, hanem tudást is. Emelt és folyamatosan töltött, felépített akkor. Nagyot lendített akkor rajtam. Mindig megtalálja azt az emberekben, amire valóban szükségük van, annyira tudja, mi kell a másiknak, ahogy kiérzi, észreveszi az emberek saját stílusát. És ezt mások is észreveszik, megjegyzik. Ezáltal egy folyamatos visszaható önbizalomnövelést és jó érzést generál.

Mi az, amit közben megéltél?

Újra nőnek éreztem magam, hogy fontos lettem önmagamnak, örömömet leltem magamban. Meggyújtotta azt a szikrát, hogy márpedig én csodálatos vagyok. Mindig mondja a húgom, hogy te nem ilyen Nő voltál. Mindig voltak céljaim, mindig tettem-vettem, aztán ez elmúlt. De Anett visszaadta nekem ezt az érzést és harmóniába kerültem önmagammal.

Most milyen érzésekkel gondolsz vissza erre az időszakra? Mennyire tartós az élmény? Miként van jelen ez az élmény benned a mai nap?

            Minden nap megállok a szekrény előtt, vajon mit húzzak fel. De már bátorítást ad, hogy azokat húzzam fel, amikben jól érzem magam, magamnak és ne másnak akarjak megfelelni.

Régebben, amikor belenéztél a tükörbe, akkor mit láttál benne?

            Voltak kudarcaim, olyan értelemben, hogy nem tudtam vállalni, amit gondoltam. És ha a férjemnek nem tetszett az aktuális ruházatom, akkor mindig át is öltöztem. De ez már nincs így. Most már csak az számít, hogy én miben érzem jól magam és fel is vállalom azt.

Akkor kijelenthetjük azt is, hogy nem csak a nőiségedre volt pozitív kihatással, hanem az önbizalmadra is?

            Igen, egyértelműen. Hiszen bármilyen falakba is ütközöm, akkor is felvállalom magam.

Az életed más területeire is kihatással volt ez az élmény? Másképp viselkedsz netán?

            Igen, egyre inkább nem szeretnék úgy élni, ahogy mások akarják, nem akarok megfelelni másoknak. Ha belenézek a tükörbe, akkor merjem vállalni, hogy bizony én ezt az utat választottam. Nincs bennem a megfelelési vágy. Tisztelem önmagam.

Most egy kicsit másképp fogjuk folytatni a beszélgetést. Szeretném a te élményeiden keresztül meglátni Anettet. Mit gondolsz, mi az, amit Anett képvisel?

            Anett abban segít, hogy megszeressük önmagunkat, merjük viselni azokat a ruhákat, amik belülről jönnek. Ugyanis nem lehet mindenkit sablonba öltöztetni. Mindenkinek van egy egyénisége. Ebben erősít, hogy tudd elfogadni magad és bátran viseld azokat a ruhákat, amik neked állnak jól, amiben te érzed jól magad.

Érezted valaha is, hogy valami olyat szeretne rád erőltetni, ami nem te vagy?

            Nem. De ha esetleg nekem más volt a meglátásom, akkor elfogadó volt és eszerint ajánlott mást. Mindig figyel az emberre. Anett szembe megy a trendekkel és mindig az emberből hozza ki a saját stílusát.

Ha össze kéne hasonlítani más szolgáltatókkal, akkor szerinted miben más Anett?

            Nagyon sok varrónő varrt nekem és bizony nem mindben éreztem jól magam. Volt, akinek vittem egy újságot is, de messze nem is hasonlított a kész ruha arra, amit mutattam. Anettben az a jó, hogy úgy tanácsol, hogy nem a saját akaratát erőlteti. Jó emberismerő, van szeme, hogy meglássa, egy embernek melyik szín, anyag, fazon passzol. De ezt mindig tanácsolja, nem erőlteti. És mindig bejönnek a tanácsai. Sokszor jártam úgy, hogy megállapodtam, egy varrónővel és csak azért is a saját akaratát vitte bele, pedig nem kértem. Vagy a másik véglet, amikor akkor is megcsinálja a ruhát, amikor tudja, mennyire előnytelen lesz az a kuncsaftnak.

Milyen érzés, amikor Anett ruháit hordod.

Olyan, mint egy testrész. Mintha a másik bőröm lenne.

Mi az, amit szerinted Anett az embereknek nyújthat a vele való találkozás?

            Ha nincs határozott képed arról, mit szeretnél, ő segít benne, hogy megtaláld önmagad. Vannak ötletei, amiket véghez is tud vinni. A legegyszerűbb anyagokból is csodákat tud tenni. Bármit varr, ahhoz mindig van valami kiegészítő is. Mindig ad valami pluszt, amire nem is számítanál.

Hogy írnád körül Anett vevőkörét? Milyen típusú emberek azok, akik ezt a minőséget szeretnék? Akik tényleg értékelni tudják?

            Akik szeretik önmagukat, akik olyan ruhákat szeretnének, amikben tényleg jól érezzék magukat. Egyéniségek, akik nem akarnak tucatruhában járni. Nem akar szürke lenni a tömegeben.

Máshol szoktál ruhát vásárolni?

            Mivel nagyon vékony vagyok, nem nagyon kapok ruhákat a boltokban. Akkor is legtöbbször alakítani kell. Ha viszont Anett varr nekem, akkor az az enyém az én testemre van kitalálva. De ha még jó is lenne egy konfekcióruha, a legnagyobb bajom az, hogy azt másokon is látom. Vannak olyan ruhák, amiket 10 év után is felveszek. Még mindig jól néz ki, megállja a helyét manapság is. És olyan nincs több, csak az enyém. És bizony ezek nem egyszer kétszer használatos ruhák. Minőséget tükröznek és valójában is azok, látható ez a hosszú élettartamon is.

Szerinted megéri varratni?

            Ha megtalálod azt az embert, aki ismer, ismeri a szokásaidat, tudja, milyen életet élsz, akkor mindenképpen igen. Össze nem hasonlítható azzal, ha bemész a boltba és ott vásárolsz. Olyan ruhát kapsz, amit tényleg szeretsz hordani. Élmény lesz a viselése és akár ezt az élményt 10 év után is megélheted.

Szerinted nehéz megtalálni ezt az embert?

            Igen, nekem nagyon nehéz volt. Épp ezért örülök, hogy Anett ezt a hivatást választotta. Szerintem sok embernek fog tudni megoldást és támogatást nyújtani. Anett rendkívül mód erre a pályára termett. Ha valaki nem is szeretne varratni, akkor is érdemes hozzá fordulni, mert tud tanácsot adni, van hozzá szeme, lelke.


Bővebben a
“Megmutatom, ki vagy”
szolgáltatásról

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s