Stílus, divat, konfekcióipar, tömegtermelés. Hol vagy te ebben a világban?

Egyre többet foglalkozom azzal, hogy népszerűsítsem a szakmámat és ezáltal ismét kicsit „szokást/divatot teremtsek. A szakmát, ami régebben annyira hétköznapi volt, mint ma egy eladóé, vagy kőművesé. Mindenki azt hiszi, hogy szabóhoz járni csak a legtehetősebb rétegnek adatik meg, pedig nem így van.

Régebben teljesen természetes volt, hogy a szabónál varrattuk ruháinkat, vagy a hozzájuk tartozó kiegészítőket. Miért? Mert tudtuk, hogy minőséget kapunk, velünk foglalkoznak és a mi testünkre készítik azokat. Ez a világ teljesen megfordult mára. Nem ránk öltik a ruhákat, hanem „sablonokba” kell préselni testünket, vagy olyanná alakítani, hogy a „sztenderd elvárásoknak” megfeleljen. Pedig ahogy nincs két egyforma arc, nem egyforma a testalkatunk, sőt, az igényeink sem. Minden ember más. A konfekcióipar, a tömegtermelés teljesen átalakította a gondolkodásunkat, életünket, szokásainkat. Megszoktuk, hogy készételeket, késztermékeket vásárolunk. Igaz ez a ruhákra és a táskákra is.

Talán a kiegészítőkkel kezdeném a példaállítást, ez az egyik legpraktikusabb példa. Ez az egyik kedvencem. Sosincs két egyforma megoldás, viszont az öröm és siker mindig hatalmas.

Biztos nem egyszer kerültél őrületbe, hogy nem találod a bérleted, pénztárcád, rúzsod és még ki tudja mit, amire ott és azonnal szükséged lenne. Vagy vegyük a pillanatot, amikor végre rászánod magad, hogy kipakolj a táskádból, és rájössz, hogy igazából egy konténerhajónyi szemét fecni és ki tudja, mi fér el ebben a feneketlen valamiben. Na, ezek a pillanatok, amikből szívesen csinálnék egy fotókiállítást.

Ahhoz, hogy a legkomfortosabban érezzük magunkat és legtöbbet hozzuk ki a mindennapjainkból, szükségünk van azokra az eszközökre, dolgokra, amik tökéletesen “illeszkednek” hozzánk. Ilyen a saját táska. Hogy mit is jelent ez pontosan? Mindenkinek más a napi rutinja, mások a feladatai, más az egyénisége, a külseje, a viselkedési szokásai. Nagyon nem mindegy, hogy valaki az egész napját egy autóban, egyfajta mobilirodában tölti, vagy egy irodában, aminek van saját kis fürdőszobája és öltözője is.

Én mindig úgy tervezem a táskákat, hogy egy kellemes beszélgetés keretében felmérem a fenti igényeket, szokásokat, mi mindent hordozol magaddal, mivel közlekedsz, mit viselsz, milyen a habitusod, kik az ügyfeleid…… de még mondhatnék ezer példát. Beszélünk milyen ruhákat, cipőket, kiegészítőket viselsz, a stílusukról, színükről, anyagukról. Ezek mind létfontosságú infók, melyek fontos részei a tervezésnek. Hozhatsz képeket, akár terveket is, ha már rajzoltál régebben, vagy akár a kedvenc szétnyűtt táskádat is. Ezeket mind-mind figyelembe veszem a tervezésnél. Kicsit olyan ez, mint a legozás. Teljesen szabadon szárnyalhat a képzeleted és mindent megtervezhetsz, kitalálhatsz. Amit eddig hiányoltál egy táskából, legyen az az elrendezése, anyaga, vagy bármi, az most egy varázslattal megvalósulhat. Úgy, ahogy azt te szeretnéd. Ahogy csak te szeretnéd. Mert ez csak a tiéd lesz.

Jobb, vagy balkezes legyen a táskád, vagy esetleg háti? Mekkora és milyen formájú? Hol, mekkora és milyen zsebek, rekeszek legyenek rajta, benne? Sportos legyen, vagy klasszikus? És milyen színű?

A megbeszéltek alapján megkeresem a legalkalmasabb anyagokat és kellékeket a táskádhoz (külső textil, bélésanyag, cipzárak, kapcsok, patentok..), fontos, hogy strapabíró legyen mind. Ez után megszerkesztem a megbeszélt méretekkel, kitalálom az elkészítési technológiát, ami alapján kiszabom az alkatrészeket. A szükséges részeket speciális ragasztós közbéléssel, szalaggal megerősítem, majd hozzálátok a varráshoz. Ez eltart egy darabig, mivel nem kis meló, mire összeáll a kedvenc kiegészítőd. De hidd el, megéri. Hiszen egy olyan „társat” kapsz a mindennapjaidhoz, melybe minden elfér, kézre áll, stílusos és egyszerűen imádod.

Ha kérdésed van, dumcsizzunk, mindenben segítségedre vagyok. 😀

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s